Negyven alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a végrehajtók a bírósági végrehajtási törvény módosítása miatt. Az Alkotmánybíróság (Ab) minden kifogást elutasított. . A végrehajtók nem igazán hallatták hangjukat azoknak a törvényeknek a megalkotása után, amelyek az adósok számára szinte lehetetlenné tették, hogy jogi úton keressék igazukat. Mint kiderült: rögtön érzékennyé válnak azonban a „jogállamiságra” akkor, ha […]
Eljárás típusa: Bírói kezdeményezés (egyedi normakontroll eljárás) Az indítvány lényege: Az indítványozó bíró – az Abtv. 25. § alapján, az eljárás felfüggesztése mellett – a 6/2013. Polgári jogegységi határozat III. fejezet 1. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és alkalmazása kizárásának elrendelését kérte az Alkotmánybíróságtól. A bíróság előtti perben a felperesek végrehajtás megszüntetését kérték arra hivatkozással, hogy a […]
A kétezres évek elején jól ment az építőipari vállalkozásoknak. Ernőék cége is jól futott, így nagy lendülettel belevágtak két nagy értékű autó lízingelésébe is. A KH Pannonlízingtől kaptak 10 millió forintnyi svájci frankos hitelt és Ernő, mint a cég ügyvezetője magán kezesként bekerült az ügyletbe. Nem tudta, hogy emiatt élete egyik legnagyobb küzdelme vár rá. […]
Az ATV Start vendége Galcsikné Erdősi Éva szakértő, hitelsikerek.hu. A beszélgetés megtekintéséhez kattintson a képre.
Belecsaptunk a lecsóba (az alkuba)! Összesen 11 millió forintot spóroltunk az adósoknak! Márciusban 8 db per nélküli ill. peren kívüli egyezséget hoztunk tető alá és sikerült 2 db jogerős végrehajtás megszűntetési pernyertességet is elérni. A per nélküli illetve peren kívüli egyezségek: Argenta Faktor (elengedés 30%) OTP Faktoring (elengedés 30%) Centrál Workout (elengedés 40%) VIN Faktor (elengedés […]
Fizetési meghagyásos perben március 4-én kelt az alábbi ítélet, amit teljes terjedelmében közzéteszünk lent. Erste Bankos személyi kölcsöne volt annak az adósnak, aki még 2008-ban vett fel 1 millió forintot. 2011-ben az Erste eladta a követelést a Dunacorp Faktorháznak és akkor már 1,5 millió volt a tartozás, ami az évek alatt tovább nőtt és 2014-ben már […]
Forrás: xlber.hu A bérből való letiltások rejtelmei A gyakorlati életben sokszor okozhat nehézséget a munkáltatónak a bírósági letiltások kezelése. Amikor már több határozat szerinti letiltása is van egy dolgozónak, sok esetben már átláthatatlanná, követhetetlenné válhat a kezelése. Ugyanis a különböző bírósági letiltások pontos elszámolása és figyelemmel kísérhetősége nem kis adminisztrációs terhet és precizitást igényel, pláne akkor […]
Kiderült végre kihez kerültek az eladott UniCredit adósok. A Momentum Credit Zrt. lett a 42,7 milliárd értékű nem teljesítő jelzáloghitel-csomag vevője. 1. Ismeretlen kezekbe kerültek, senki nem tudja ki az a Momentum Zrt. Sorra veszik át az értesítéseket az adósok a Momentum Credit Zrt.-től. A céget 2015-ben alapították magyar-román-szlovák érdekeltségű gazdasági társaságok. Nincs […]
Tömegek számára okoz majd hatalmas gondot az árfolyamgát április és június közötti kifutása. Mintegy 170 ezer jelzáloghitel-tulajdonost számára akár 15 százalékkal is megugorhat a havi törlesztőrészlet, sőt az sem kizárt, hogy ezzel párhuzamosan a hitelük futamideje is meghosszabbodik. A probléma a parlamentet is elérte, ahol a Jobbik képviselője azt javasolta: a tartozástömeget “nyeljék le a […]
A bíróság épülete nem közterület, a székházban vagy közvetlen környezetében ezért nem lehet csak úgy demonstrálni – állítja a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma. Az Alkotmánybíróság két évvel ezelőtt még jogszerűnek ítélte meg a Kúria előtt tartott tüntetést. A bíróságok épületében nem lehet demonstrálni, állapította meg a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma: a szakmai testület állásfoglalása szerint megtiltható a […]