A nyilvántartás tisztességtelen – OTP VH megszüntetés

Szilvia még 2005. augusztusában vett fel lakásvásárláshoz az OTP banktól 4,3 millió forintos devizában nyilvántartott hitelt. A szerződés 20 éves futamidőre szólt, melyben az első 50 hónapra türelmi időt kapott, ami azt jelenti, hogy csak a kamatot és a kezelési költséget kell fizetnie. Úgy gondolta nem jelent majd akadályt a törlesztő összegek fizetése.

Derűs kezdet után

A türelmi idő lejártával a törlesztő részlet megemelkedett, melynek fizetése egyre nagyobb teherként jelentkezett. Mikor a Szilvia a törlesztéssel késedelembe esett az OTP a szerződést felmondta, mely felmondás közjegyzői okiratba lett foglalva 2013 áprilisában.

Az események innentől kezd felgyorsultak.

Az OTP a követelést ezek után 2014. januárjában OTP Faktoring-ra engedményezte. 2014.áprilisban pedig akcióba lendült a végrehajtó is.

Most már nem vagyok egyedül

Szilvia segítség után kutatva jutott el ügyvédünkhöz, akinek meg is adta a megbízást a peres képviseletre. A keresetlevélben kérték a végrehajtás felfüggesztését, melyet a bíróság meg is adott. Mivel a pereket a “bankmentő” DH-törvény megakasztotta, így az első tárgyalásra csak 2016. tavaszán került sor.

Erős jogi érvek – gyenge banki ellenérvek

A szerződést ügyvédünk támadta a THM nem megfelelő kiszámítása miatt a HPT 213. § (1) b) és c) pontja alapján, valamint a Hpt 213 § (1) e) pont alapján mivel csak a türelmi időre vonatkozóan tartalmazza az esedékes törlesztő részlet összegét, illetve támadta a nyilvántartás tisztességtelenségét is.

Több tárgyalás következett, majd a szakmailag alapos érvrendszer alapján megszületett az adós számára kedvező döntés.

Végrehajtás megszüntetve

Idézet az ítéletből: “ A szerződés szerint a fennálló kölcsöntartozás összegének megállapítása a pénzintézet könyvei és nyilvántartása szerint történik. Ennek alapján viszont egyértelműen és kizárólag a bank jogosult meghatározni, hogy a felperes tejesítése szerződésszerű volt-e. Ezen szerződési kikötésre tekintettel viszont a könyvekkel szembeni bizonyítás az adóst terheli. Ezért a bíróság álláspontja szerint ezen szerződéses kikötés, mint tisztességtelen kikötés, érvénytelen.”

„A fent kifejtettek alapján a bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta és a végrehajtást megszüntette”

A teljes ítéletet közzétesszük:

hermann-page-001

Ön se hagyja, veszni lakását, házát és családja jövőjét! Ha felmondott vagy végrehajtás alatt álló hitele van, keressen minket most. Bízza magát szakértő tudásra.

Nem tudja fizetni hitelét?
A bank már felmondta a szerződését?
Végrehajtás indult Ön ellen?
Fogalma sincs, hogy mit csináljon?

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!