Újabb per nélküli megegyezés! Ildikó története kilóg a szokványos megegyezések sorából.
„A Santander Autófinanszírozástól vettem fel 3,2 millió forint svájci frankos hitelt még 2005-ben egy Ford autóra, 7 éves futamidővel. Bátran be mertem vállalni a törlesztőket, gondoltam, hogy a futamidő sem túl hosszú, simán tudom fizetni a hitelt. 4-5 éven keresztül nem is volt gond, becsülettel fizettem, majd fizetési nehézségek miatt halasztást kellett kérnem, amit meg is kaptam, de a végén már havi 104 ezer Ft volt a törlesztőrészlet.
Engem úgy neveltek, hogy amit kaptam, azt vissza is kell adnom, így nem kíméltem magam, másodállásban dolgoztam, plusz munkát vállaltam. De ez sem segített, egyszerűen már nem bírtam a terhet, eldöntöttem nem fizetek többet.”
A rendszeresen befizetett törlesztőrészletek ellenére a Santander nem tartogatta magánál Ildikó hitelét, hanem továbbpasszolta azt az Intrum Justitia követeléskezelőnek. Küzdelmes levelezések és telefonálások hosszú sora következett és úgy állapodott meg az Intrummal, hogy havi 20 ezer forintot törleszt a továbbiakban. 2015 februárjában kifizette az Intrumnak az utolsó részletet, és megkapta a lezárásról szóló nyilatkozatot, hogy nincs több tartozása.
Itt véget is érhetne a történet, ha nem Magyarországon lennénk.
„A felvett 3,2 millió forintra összesen 9,4 millió forintot fizettem ki. Bár ez a felvett hitel háromszorosa, mégis egy kő esett le a szívemről, hogy megszűnt a tartozásom” – mondta döbbenten.
2015-ben nagy meglepetés érte Ildikót, megtörténtek a törvény szerinti „elszámolások” és visszakapott 1.8 millió forint tisztességtelenül felszámolt összeget. Alig akart hinni a szemének, amikor az a számláján is megjelent.
Eltelt 3 hónap, és 2015 szeptemberében kapott egy levelet az Intrum Justitiától, hogy törvényi változások miatt más szorzóval kellett volna számolniuk, és felszólították, hogy fizessen vissza 650 ezer forintot, mondván, hogy azt jogosulatlanul kapta meg, miközben tisztességtelen meggazdagodás vádjával is fenyegették.
„Majdnem dobtam egy hátast – emlékszik vissza a történtekre Ildikó – de mivel sikeresen lezártam a devizahitelemet, és nem az „zárt le engem”, mondhatom, hogy a több éves küzdelem megerősített. Így az a tornamutatvány (a hátas) elmaradt. Én már annyit leveleztem bankokkal és követeléskezelőkkel, hogy úgy gondoltam, ezt biztosan nem fizetem vissza.”
Természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, és levelet írt a követeléskezelőnek, de az nem tágított, továbbra is követelte tőle a 650.000 Ft-ot. Sőt felvette a kapcsolatot az MNB békéltető testületével is, de Ildikó olyan bonyolult e-mailt kapott válaszul, hogy tudta, onnan érdemi segítségre nem számíthat.
„2016 decemberét írtunk ekkor, és kezdtem belefáradni ebbe az egészbe. Ekkor találtam meg önöket a Facebookon. Röviden megírtam a problémámat, majd egy időpont egyeztetést követően személyes konzultációs lehetőséget kaptam. Mivel láthatóan hozzáértő profi csapathoz kerültem, megbízásuk után éreztem, hogy végre hátradőlhetek.”
Szakértőink tudták, mit kell írni az Intrumnak, hogy az elálljon a követeléstől.
Majd a napokban megérkezett a válasz az Intrumtól, hogy nem áll fenn további követelésük az adóssal szemben.
„Megkönnyebbültem, hogy nem kell visszafizetni a 650 ezer forintot. Azóta rendkívül jól alszom.
Üzenem másoknak, hogy ne hagyják magukat madárnak nézni, és álljanak ki az igazukért. Ha egyedül nem megy, kérjenek szakértői segítséget, ahogyan én is tettem, mert megéri.”
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!