Dávid 2007-ben még 21 éves sem volt, mégis nagy fába vágta a fejszéjét. Azt tervezte segíteni fog édesanyjának és beteg nagymamájának, vesz egy házat nekik, ahol szerettei öreg korukra nyugodtan élhetnek. Meg sem fordult a fejében, hogy mekkora gondot okoz majd neki az a 14,8 millió forint devizahitel, amit a Raiffeisen Banktól vett fel. Úgy érezte előtte a jövő és tudta, hogy havi 80.000 Ft törlesztőt biztonsággal be tud vállalni, mert jól fizető állást kapott Olaszországban.
A fiú kezdetben lelkesen küldte haza külföldről a hitelre a pénzt, de a lelkesedése alább hagyott, amikor már 150-200 ezer forintokat kellett bevinni havonta a bankba.
Dávidéknál nagy a család és nagy az összetartás is. Ő azt tanulta, hogy a család a legfontosabb és ha baj van összefognak és segítik egymást. Jó fiú módjára megtett minden tőle telhetőt de érezte, hogy anyagilag már nem bírja. Kinti életét is finanszíroznia kellett és itthon az édesanyja és a nagymamája sorsa is tőle függött. Azt mondta akkor telt be nála a pohár, amikor egyszer kapott egy banki felszólító csekket és az volt ráírva, hogy az aktuális havi törlesztése 310.000 Ft lesz.
“ Ez volt az a mélypont, amikor ráláttam, hogy mennyire reménytelen ez az egész és hogy sose lesz vége. Még 30 éves sem vagyok, de minden filléremet odaadom másnak, így nem lesz jövőm sem. Mondtam édesanyámnak, hogy befejeztük, egy fillért sem fizetünk többet.”
Dávid édesanyja Éva már 60 éves elmúlt, de nem adta fel. Az egyik unokájától megtanulta a számítógép és az internet használatát és naphosszat bújta a netet, kereste-kutatta a lehetőségeket.
“Az unokám mutatta meg, hogy kell facebookolni, bejelentkeztem minden devizás csoportba, 6 éven keresztül minden este 15-20 oldal anyagot olvastam el és mentem mindenhova a megoldásért. A bankba is bementem egyezkedni, de nem álltak szóba velem”-emlékezik vissza Éva mama.
Időközben a bank felmondta a szerződésüket és elindult a végrehajtás ellenük. Előbb próbálták maguk megoldani az ügyet és egy siófoki ügyvéd tanácsai nyomán saját maguk nyújtottak be keresetet a bíróságra, de hamar rájöttek ez nem az a műfaj, amit önmaguk meg tudnak oldani. Végtére is ha az embernek súlyos gyomor problémája van, nem maga műti azt meg, hanem keres egy jó sebész specialistát magának.
“Én a hat év alatt 16-ot öregedtem, de nem álltam meg – emlékszik vissza a mama erre kínkeserves időszakra. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy dönteni kellett és sehonnan nem kaptam igazi segítséget. A gyerekek meg külföldön voltak, semmiről nem tudtak, én meg már belefáradtam az egészbe és be kell vallanom igazából nem is értettem miről van szó.”
Dávid nővére már 20 éve Olaszországban élt és aggódva figyelte az itthoni történéseket. Tisztán akart látni, ezért haza utazott és együtt eljöttek személyes konzultációra szakértőinkhez, majd azonnal megbízták végrehajtásokra specializálódott ügyvédünket a peres képviselettel. Jól döntés volt, mert a végrehajtás hamarosan felfüggesztésre került. Mivel látták, hogy szakértő csapatunk évek óta milyen eredményeket ért el megbízták szakértőinket, hogy peren kívül is egyezkedjünk a bankkal.
Megkezdődtek a bankkal az alkutárgyalások és alig telt el pár hónap megérkezett a várva várt megállapodás is. Nagy volt a meglepetésük, 26,6 millió helyett 7 milliót kellett csak kifizetniük. Az olasz nővér vállalta, hogy anyagilag kisegíti az öccsét, így a család együtt kifizette a bankot.
“Az elmúlt fél évben már minden sokkal könnyebb volt, a szakértőurak levették a terhet rólam és megcsinálták mindazt helyettem, amit én nem tudtam, köszönöm – mondta hálásan Dávid.
“Most már jobban van a család. Mindent meg kell próbálni! De olyan társasághoz nem menjen az ember, akik most kezdik el csinálni, csak olyanhoz akik évek óta ezzel fogallkoznak és vannak eredményeik.”
Ha Önnek is felmondták az ingatlanhitelét és szeretne a bankkal megegyezést kötni, kérdezzen azoktól a szakértőinktől, akik a fenti megállapodást is tető alá hozták. Jelentkezzen itt a narancssárga gombra kattintva:
Kattintson a narancssárga gombra:
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!