Fészekrakás helyett rémálom

Pont egy éve találtuk meg Önöket úgy gondolom, hogy nem véletlenül, mert már nagyon ki akartunk szállni ebből az egészből – kezdte történetét Tímea.

Tímea és férje még 2006-ban vágtak bele a családalapításba és jó ötletnek találták, hogy első lakásuk  megvásárlásához 6 millió Ft OTP fészekrakó hitelt vegyenek fel. Nem meglepő, hogy svájci frankban kínálták nekik is a legkedvezőbb törlesztőket. Akkoriban a fészekrakó konstrukció kimondottan fiataloknak lett kitalálva, első lakáshoz jutáshoz, állami kezességvállalással.

Álomból rémálom

Az első pár évben lelkesen és bizakodva fizették a hitelt még akkor is, amikor elkezdtek  emelkedni a részletek. Kezdeti lelkesedésük azonban hamarosan elszállt, mert már annyit kért havonta a bank, hogy nem volt annyi a bevételük.

„Már több,mint két éve nem fizettük a hitelünket és sokan kérdezték, hogy nem félünk, hogy nem fizetjük? Az a helyzet, hogy tényleg nem is volt miből, de ha lett volna, már akkor sem fizettünk volna, mert látszódott, hogy ez nagy átverés. Ha felveszünk 6 milliót akkor, hogy fizessük ki annak a többszörösét? Az elszámolásnál is aprópénzzel szúrták ki a szemünket. Azt mondtam, hogy nem, ennyi volt és kész!”

Felcsillant a remény

Tímea lázasan kutatott a megoldás után, csatlakozott facebook csoportokhoz,elment személyes konzultációkra, esténként a netet bújta a legújabb fejleményekért és a megszállottan kereste a kiutat. A tavalyi nyárra így emlékszik vissza:

Nézegettem az internetet és egy cikk jelent meg előttem, még ma is emlékszem a ’A zsíros kenyértől a Zserbó cukrászdáig’ volt a címe. Ahogy rámentem a cikkre éreztem, jó helyen vagyok. Nem sokat gondolkodtunk, időpontot kértem személyes konzultációhoz. A találkozón világossá vált számomra, hogy én ezt egyedül nem tudom megcsinálni, nekem ehhez segítség kell olyanoktól, akik értenek hozzá. Nem sokat gondolkodtunk a férjemmel tudtuk, hogy a halogatás csak a banknak kedvez, minket meg közben kilakoltatnak, így megbízást adtunk a szakértőknek, hogy intézzék ők  az ügyünket.”

Lassan őröltek az OTP malmai

Az elkövetkező hónapok izgatott várakozásssal teltek. Szeptemberben az OTP a felmondott hitelt átadta  a Faktoringnak és még mindig 6,6 Millió Ft-ot tartottak nyilván a házaspár számláján. Onnantól velük folytak a tárgyalások, míg egyszer csak megkaptuk a jóhírt, hogy  a Faktoring elfogadta az ajánlatunkat így a megállapodás megtörténhet.

Mázsás kövek estek le

6.6 milliós tartozásból 3.3 milliót kellett csak fizetni a banknak.

“Mázsás kövek estek le rólunk. Egészen más a tehermentes élet. Ha üzenhetek másoknak: Soha ne vegyenek fel hitelt, mi magunk sem fogunk többet SOHA! A leckét megtanultuk.”

Ha Önnek is felmondták a hitelét és szeretne kiszállni belőle de nem tudja hogyan, kérjen tanácsot olyanoktól, akik már 4 éve ezzel foglalkoznak és látható eredményeik vannak. Kattintson a narancssárga gombra:

- Nem tudja fizetni hitelét?
- A bank már felmondta a szerződését?
- Végrehajtás indult Ön ellen?
- Fogalma sincs, hogy mit csináljon?

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!