A elsőfokú nyertes ítélet érkezett a Raiffeisen Bank ellen, az ítélet szövege lent teljes terjedelmében elolvasható.
2008. telén 25 millió forintnyi svájci frankos hitelt vett fel házvásárlásra az a házaspár, akinek a napokban a Fővárosi Törvényszéken első fokon két pontban is kimondták a szerződés semmisségét.
A tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége iránt indított perben 5 szerződési kikötést is támadott ügyvédünk. A bíróság két szerződési kikötést talált érvénytelennek.
Így a “választott bírósági” kikötés, valamint “a banki nyilvántartás irányadó” kikötés is SEMMIS.
„Felek megállapodnak, hogy amennyiben közöttük jogvita merül fel a jelen szerződéssel összefüggésben, az ilyen jogviták esetére – a jelen pont következő bekezdésében meghatározott kivételekkel – a Pénz és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság három választott bírából álló tanácsának kizárólagos illetékességét kötik ki. A Bank a szerződés aláírásával külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a választottbírósági eljárás EGYFOKÚ, tehát a fellebbezés lehetősége nem biztosított a felek számára, a választottbírósági eljárás megindítása illetve lefolytatása során felmerülő költségek várhatóan meghaladják a rendes bírósági eljárás megindítása illetve lefolyatása során felmerülő költségeket…”
valamint,
„A bank által nyújtott kölcsön és járulékai összegének megállapítása szempontjából a bank üzleti könyvei az irányadóak, …” rész SEMMIS.
Bár a bank ügyvédjének történt pár gyenge próbálkozása a DH törvényekre hivatkozva permegszüntetésre, jogkövetkezményi kereset előterjesztési kötelezettségre, stb…, azonban ügyvédünk sikeresen hárította az ellentámadásokat.
Gratulálunk az ügyvéd felkészültségéhez, az adós kitartásához és a Bíróság tisztességes hozzáállásához!
Ön is megszabadulhat a devizahitel terhektől!
Kérdezze szakértőinket, az alábbi narancssárga gombra kattintva!
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!