Az alábbi három devizahiteles történetben az a közös, hogy mindhárom adós eredetileg Unicredites volt, majd Momentumos lett, most pedig már végleg kiszabadultak a csapdából.
Mindegyik család története 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor vesztükre besétáltak az Unicredit Bankba és svájci frankos kölcsönt vettek fel, amit aztán nem tudtak fizetni. Még évekkel ezelőtt próbáltak a bankkal szót érteni, de csak süket fülekre találtak.
Aztán egy évvel ezelőtt váratlan fordulat következett be. Az Unicredit Bank több ezer felmondott devizahitelt eladott a Momentum Credit Zrt-nek. Sokan kaptak a szívükhöz, amikor átvették az értesítést, hogy átkerültek egy addig teljesen ismeretlen követeléskezelő cég kezébe.
Akik megpróbálták felkeresni az új céget, azokat hidegzuhanyként érte, hogy sehogyan nem tudtak kapcsolatba lépni velük. A Momentumnak ugyanis kezdetben nem volt ügyfélszolgálati fiókja, mindössze egy elérhetőségi telefonszámot adtak meg a levélben, valamint egy postacímet. Ezután további nehézségekkel találták szembe magukat az adósok, a Momentumnak küldött levelek sorra visszajöttek a “címzett ismeretlen” megjegyzéssel, valamit a megadott telefonszámot senki nem vette fel.
Sorra kaptuk a hívásokat az adósoktól, hogy segítségünk, mert egyedül nem boldogulnak. Fárasztó hónapok teltek el, mire szakértő kollégáinknak végre sikerült kapcsolatot kiépíteni a követeléskezelővel és elkezdődhettek ügyfeleink érdekében az érdemi tárgyalások.
Egyben biztosak voltunk. A Momentum sok pénzt fizetett ki a követelések megvásárlásért, ezért előbb-utóbb bevételt akar majd magának. Azaz jó esély lehet arra, hogy megegyezést kössünk velük.
Az alábbi három esetben az adósokra ugyanaz a sors várt. Felmondott, sőt egyiküknek már végrehajtás alatt álló ingatlan hitele volt, nem nehéz kitalálni, hogy szakadék felé tartott a szekerük. Csak idő kérdése volt, hogy mikor jutottak volna el oda.
Az első adósnál Budán, egy jó környéken lévő nagy családi ház volt a tét. Végrehajtás alatt állt az ingatlan, sőt már árverezésre is ki volt tűzve, de szerencséjükre valamiért mégsem kelt el. Két generáció lakik a házban. A gyerekek bár már felnőttek, együtt laknak az idősödő szülőkkel. Érthető, hogy minden követ megmozgattak, hogy megtartsák az otthonukat.
20 millió vettek fel 10 évvel ezelőtt az Unicredittől, a Momentumnál pedig már 47 millió forint tartozást tartottak nyilván nekik.
Szakértőink érvelése alapján viszonylag hamar, kb. 3 hónap alatt el lehetett jutni egy előnyös megegyezéshez. Sikerült a 47 milliót forintot 21 millióra lealkudni. Az 56 % elengedésnek örült a család. A család végül úgy döntött, hogy eladják a házat, kifizetik amit kell és a maradékból vesznek egy kisebb lakást és immár teher nélkül új életet kezdenek.
A másik két esetben vidéki házaspárokról és jóval kisebb tartozásokról volt ugyan szó, ahol egyik esetben 7 milliót, másikban pedig 8 milliót követelt a Momentum az adósoktól. Mindkét esetben családi ház volt a fedezet. Itt 4,9 milliós és 5 milliós megállapodások születtek.
Sok kitartásra és erőre volt szüksége az adósoknak, de azt mondják megérte, mert már nem adósok.
Három a magyar igazság – tartja a magyar, és mi bízunk benne, hogy jön még ráadás is!
Ha Önnek is Felmondott vagy Végrehajtás alatt álló ingatlan hitele van, de jó lenne ha már nem lenne, kérjen tanácsot azoktól a szakértőinktől, akik a fenti 3 megállapodást is létrehozták!
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!