Friss tárgyalótermi hírek!!!
Megsemmisítő csapás! Az első tárgyaláson AXA VH megszüntetve!
Ügyfelünk február elején keresett meg minket, hogy nagy a baj. Egy ideje nem fizetett hitele miatt végrehajtás indult ellene. Szakértőnk tanácsára (mivel VH esetén nem szabad késlekedni) azonnal megbízta a csapat ügyvédjét a végrehajtás megszüntetési perben való képviseletre. A tegnapi (csütörtöki) napon érkező postával jött a hír, hogy a tárgyalás másnap 14 órakor, azaz a MAI NAPON lesz megtartva.
Ügyfelünk jelen volt a tárgyaláson. Beszámolója az alábbiakban olvasható:
„Most jöttünk ki a tárgyaló teremből. Az ügyvédem földbe döngölte a bank ügyvédjét. Már a tárgyalás előtt mondta, hogy a bank mire fog hivatkozni, így eleve nyugalom öntött el a felkészültsége és hozzáértése miatt.
A tárgyaláson ügyvédem ismertette a keresetlevelet, melyben elmondott vagy 3 semmisségi okot, majd feltette a pontot „i”-re, hogy gyakorlatilag az AXA bank fióktelepe nem is írta alá a szerződést, mert nem volt jogosultsága, ráadásul az ügyvezetők, akiknek együttes aláírása volt csak érvényes, csak 1 személynek adtak meghatalmazást. Mivel két meghatalmazott kellett volna megfelelő aláíráshoz, így tulajdonképpen A SZERZŐDÉS semmis, vagyis LÉTRE SEM JÖTT.
Ezek után a bírónő szünetet rendelt el 5 perce, majd visszahívott minket.
A bírónő kérte, a bank ügyvédjét, hogy tájékoztassa, hogy is volt ez az aláírás, ki írta alá, és volt-e hozzá jogosultsága.
A banki ügyvéd időt kért, hogy tanulmányozza az bank üzletszabályzatát, mire az ügyvédem azt válaszolta, hogy ez fölösleges időhúzás, az üzletszabályzat irreleváns a kérdésben, illetve ha kérik, ő fejből elmondja azt a bank szervezeti felépítésével együtt.
Az AXA ügyvéd úgy beégett. Felállt, nem tudott szóhoz jutni. Már is sajnáltam. Csak annyit tudott a végén hajtogatni, hogy kéri a végrehajtás érvényben tartását.
A bírónő megint szünetet rendelt el, majd visszahívott minket és meghozta az ítéletet, hogy a végrehajtást megszünteti, mert a szerződés létre se jött.
Nagyon boldog vagyok. Köszönöm szépen a „Segítség Devizahiteleseknek” csapat szakértő segítségét.”
A nyertes ítélet ide kattintva olvasható.
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!