Akár karácsony előtt utcára kerülhet az a négy gyerekes pétfürdői család, akinek deviza alapú jelzálog hitele oly annyira megemelkedett, hogy a lerokkantott férfi családja már nem bírta tovább a terhet. A pénzintézet felmondta a hitelszerződést, majd a lakásuk értékének feléért elárverezték azt és még így is 5 millió forinttal tartoznak. Az új tulajdonos, a pénzintézet saját faktoring cége 60 napot adott, hogy önként kiköltözzenek.
Báthory László közel 10 éve vette fel 3,4 millió forint deviza alapú jelzáloghitelt. Így tudta megvásárolni családjának 6,5 millió forintért pétfürdői otthonukat. A hitelt kezdetben 28.000 ft-tal törlesztették. Ami ez után történt, már szinte kottaszerű. Az árfolyam, velük a hitelek elszálltak. A törlesztőrészlet folyamatosan emelkedett. Amikor elérte a 60.000 forintot, minden összeomlott.
A férfi családjának kálváriája akkor kezdődött, amikor a férfi egészségi állapota megromlott, súlyos cukorbetegsége miatt a Honvédség állományából leszerelték, majd rokkantnyugdíjas lett. A jelentősen lecsökkent jövedelméből a duplájára nőtt törlesztőrészletet képtelen volt kifizetni. A fenyegetések, a napi megélhetésért vívott harc felemésztette az idegeit. Fél évig Sümegen kezelték, idegösszeroppanással. Pánikbeteg lett, mint mondta, egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy az álmuk, a tervük, hogy egy szép, nagy család lesznek és boldogan élnek, pillanatok alatt, egy rémálommá vált.
– Eleinte próbáltuk minden hónapban fizetni a törlesztést, aztán a végére már a rezsit sem tudtuk kifizetni, ezért úgy döntöttünk, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, vagy ne zárják el a vizet, inkább ezeket a szolgáltatásokat fizettük be- mondta Báthory László.
Hozzátette a bank, amellyel kapcsolatban állnak, a tudtuk nélkül eladta, az érdekeltségükbe tartozó faktoring cégnek, a fennálló tőkét a kamatokkal együtt. Az árverést is pillanatok alatt lezavarták. Végül jobb ajánlat híján, az ingatlant maga a faktoring cég vette meg, az értékének feléért. Most ott tartanak, hogy a 10 éve felvett 4,3 millió forintra hét év alatt több mint 3 milliót már visszafizettek, de ezek csak a kamatokat takarták. Holott az utolsó befizetett csekkek már 64.000 forintról szóltak. A lakásukat 3,5 millió forintért árverezték el és az elszámolás alapján még mindig tartoznak 5 millió forinttal. Ha mindezt összeadjuk kiderül, hogy a felvett pénz háromszorosát szedi vissza a bank. Summa summarum, nem csináltak rossz üzletet a család kárára…
A teljes cikk erre a forráslinkre kattintva olvasható.
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!