Per nélküli megállapodások teljes szövegét lent elolvashatja.
Kettős siker született a napokban, két adósnak is sikerült a napokban pontot tenni devizahitelére. Eszternek és Tündének is Erstés személyi kölcsöne volt és csúnyán elszaladt velük a szekér, amikor a hitel felmondása után átkerültek a Dunacorp Faktorházhoz. Még tavaly kerestek meg bennünket, hogy segítsünk megegyezni a faktorcéggel, mert ők már nem bírták, hogy ordibáltak velük a telefonban és fenyegették őket, hogy bemennek a házukba és elvisznek tőlük mindent, amit tudnak.
Akik próbálták tudják, hogy a Dunacorppal nem könnyű szót érteni, sem szóban, sem írásban és szakértőink majd egy évig tartó kőkemény tárgyalássorozat közepén találták magukat. Kezdetekben a Dunacorp hajthatatlannak bizonyult, de a felsorakoztatott érvek sorozata végül meghozta az eredményt.
Eszter esetében a közel 700.000 Ft-os tartozást, 450.000 forinton sikerült kihoznunk.
Tünde 2,9 millió forintos tartozását pedig 1 millió forintra csökkentettük az egyezkedés során, így ebben az esetben 60%-ot sikerült spórolnunk.
A megállapodásban szereplő összegek befizetése megtörtént, a faktorház kiadta az igazolást, hogy az adóssal szemben további követelése nem áll fenn.
Ha Önnek is felmondták a hitelét és szeretne megszabadulni tőle, kérjen tanácsot szakértőinktől itt narancssárga gombra kattintva:
Kattintson a narancssárga gombra:
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!