Kötélhúzás – Több, mint 50 %-os elengedés a EOS faktortól

A kétezres évek elején jól ment az építőipari vállalkozásoknak. Ernőék cége is jól futott, így nagy lendülettel belevágtak két nagy értékű autó lízingelésébe is. A KH Pannonlízingtől kaptak 10 millió forintnyi svájci frankos hitelt és Ernő, mint a cég ügyvezetője magán kezesként bekerült az ügyletbe. Nem tudta, hogy emiatt élete egyik legnagyobb küzdelme vár rá.

A válság az ő cégüket sem kímélte

Bukás várt rájuk és amikor csődbe mentek, a bank visszavette a két autót, a követelést pedig eladta az EOS Faktornak. Ernő nyakában pedig több, mint 13 millió tartozás maradt.

Nem volt túl jó passzban, amikor megkeresett bennünket. Az évek alatt belefáradt a reménytelen küzdelembe és fásultan kérdezte, hogy lehet-e valamit tenni?

Felcsillan a remény

Szakértőink a peren kívüli egyezségben látták a legnagyobb esélyt.

Elkezdődtek a tárgyalások. Az EOS kezdetben makacs volt nem állt kötélnek, hanem elindította a “rettegett” jogi eljárást. Fizetési meghagyást (FMH-t) küldött ügyfélnek. Ernő addigra már ki volt “okosítva” szakértőink által, hogy mikor mire lehet számítani és mit kell tennie. Így a FMH-ra 15 napon belül szabályosan ellentmondott és így perré alakult az ügye.

Nem maradt magára

A perben vezető ügyvédünk képviselte. Az első tárgyaláson még tartotta magát az EOS, de második tárgyalásra nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem lesz könnyű dolga és itt már hajlott a megegyezésre.

A tárgyalás végén az EOS ügyvédje csak ennyit mondott, hogy: “Tegyék meg írásban az ajánlatukat!”

Megtettük. Az EOS erre tett egy ellenajánlatot, ami úgy szólt, hogy 50%-ot elenged, ha az adós befizet 6 millió forintot, úgy hogy 3 milliót egy összegben és 3 milliót részletekben:

Ez elfogadható volt Ernőnek is, aki év elején megfogadta magának, hogy ha törik, ha szakad, az idén megszabadul az EOS-tól és soha többet nem vesz fel hitelt.

- Nem tudja fizetni a hitelét
- Szeretne megállapodni a bankjával?
- Mi lenne, ha valaki segíteni Önnek?
- Jöjjön el személyes konzultációra!

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!