Halvány reménysugár mutatkozik a devizahitelesek, illetve a forintosított devizakölcsön súlya alatt görnyedező családok számára, hogy enyhülhetnek terheik. A közelmúltban ugyanis a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság kimondta egy devizahiteles-szerződésről, hogy nem jött létre, mert a hitel mögött olyan befektetési szerződés áll, amelyről az ügyfél nem tudott.
Az ügyet az Azénpénzem.hu szakportál a következőkben foglalta össze: az adós 2008 tavaszán 10 millió forint devizában meghatározott kölcsönt vett föl. Az elszenvedett árfolyamveszteség úgy megnövelte a törlesztőrészleteket, hogy végül elárverezték a lakást, de még utána is csaknem 15,3 millió forintos tartozás maradt a család nyakán. A végrehajtás ezért folytatódott, az ügyfél pert indított ellene….
A teljes cikk erre a forráslinkre kattintva olvasható.