Erre a kérdésre nálam okosabb emberek teóriák tömkelegét állították fel, melyek vitathatatlanul részben igazak. A valódi ok azonban mindenképp vérfagyasztó és egyáltalán nem annyira intellektuálisan árnyalt, mint azt diplomás közgazdászok, jogászok, vagy egyetemi tanárok feltételezik.
.
A kérdés pontos és nyers leplezetlen megválaszolása azért a legfontosabb az egész deviza történetben, mert mindennek az alapja az ezt övező társadalompszichológia.
Ezért nincs társadalmi méretű összefogás és elégtétel kiharcolás egy nyilvánvalóan évtizedek óta lelepleződött átverésben és véres csalásban. Néhány száz fős alig pár emberes izolált csoportok néha egymásnak is átkiabálva küzdenek azért, hogy egy panellakásért ne kelljen kifizetni egy kastély árát. Néhány guruló vasért, amely berozsdált, luxusautó árát szedik. Bedőlt vállalkozások és összeomlott életek azok, melyek ezt dokumentálják.
A kialakult káoszban van magyarázó gépezet is.
Másképp adja a választ ezekre a kérdésekre ügyvéd, politikus és bíró. Másképp, aki le van fizetve és másképp, ha egy másik politikai oldal harsány megmondója. Másképp, ha ebből él és kihasználja, és másképp, ha őszintén segíteni akar magán, vagy másokon. Másképp válaszol az átvert áldozat, aki még fizet, és másképp, akinek nyakán a végrehajtó.
A nagy kérdésre azonban rém egyszerű a válasz és csupán egyféle létezik belőle.
Kivétel nélkül mindenki, aki szereplője ennek a történetnek, azt gondolja, hogy:
“A bank a becsületes és te vagy a csaló!”
NYUGI! Mindenki tudja közülünk, hogy valójában ez nem így van, de ezzel átitatták az egész közhangulatot a falutól a nagyvárosig és országokon átível ez a baromság. Átnyúlik immáron választási ciklusokon és minden magyar józan ítélőképességén.
Ez nem gazdasági, hanem történelmi állapot! Volt már ilyen hazánkban! Az ügy pontosan hasonlítható a beszolgáltatás megszervezéséhez, a kitelepítéshez és a padláslesöprés és földjéről elüldözés minden ismérvéhez, azaz a kulákság sorsához!
Igen bűnös devizakulákok vagyunk mindannyian, kik ezt a pénzt csalárd módon fel merészeltük venni a becsületes emberek pénzét összegyűjtő bankrendszertől. Szégyellni való adósságokat csináltunk belőle, külföldi pénznemben, amelyet csalárd módon vitatni merészelünk és képtelenek vagyunk állni becsülettel a szavunkat, miszerint: az utolsó fillérig visszaadjuk, ha bele döglünk is.
Statisztikák is alátámasztják, hogy rendkívül fogékony volt erre a hitelkonstrukcióra a “felelőtlen vidéki középosztály”! (A kifejezéseket az elmúlt évtizedek média agymosásából merítem.)
Könyörgöm! …volt kulák tüntetés az ötvenes években? …és a történelmi utóélet? Hiába halt meg a rezsim vezetője a kulák az ma is kulák maradt! Már nem üldözték és az évtizedek is elteltek, de mégis kussol róla, akit megbélyegeztek. Senki nem indított azóta sem pert az ávósok unokáival szemben és a földjét se kapta vissza közülük senki. Egy- két bátor kárvallott gyermeke, valamiféle dokumentumfilmen kitálal, amin pár ezer rendes ember csóválja a fejét… Nem megoldódott, hanem igazságtétel nélkül elmúlt.
Ezen az elvarratlanságon felbuzdulva épültek hazug rendszerek és konstrukciók, …
A teljes cikk az alábbi forráslinken olvasható:
http://www.georgebatonyi.hu/blogs/devizakulak.html
További információért kattintson a zöld gombra:
Érdekel a személyes konzultáció!