Porsche Bank peren kívüli egyezség

tüzijáték

Közel 5 milliót engedett a Porsche Bank!

Ügyfelünk kálváriája 2006-ban kezdődött a Porsche Bankkal, amikor saját nevére vett fel hitelt szívességből egy ismerősének. Ahogy lenni szokott, az ilyesmiből sok jó nem származik, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy most is ez történt.

Zoltán így emlékezik vissza a történtekre:

“2006-ban írtam alá a szerződést a Porsche Bankkal egy Toyota Avensis gépjármű megvételére. A hitel összege 2.800.000 Ft volt A gépjárműben egyszer sem ültem, nem is láttam soha, de a hitel mégis az én nyakamon maradt.

2008-ban fizetési meghagyás érkezett a nevemre, aminek sajnos nem mondtam ellent, így az jogerőre tudott emelkedni. A végrehajtó a fizetésem 33%-át vonta egy bő éven keresztül, levontak tőlem több, mint 700.000 Ft-ot. 2009-ben a munkahelyem megszűnt, munkanélküli voltam egy ideig, ezért már nem tudta tovább tiltatni a tartozást.

Időközben újra elhelyezkedtem, de a végrehajtó szerencsére valahogy “elfelejtett”. Hosszú hallgatás után idén januárban kaptam egy értesítést, hogy ismét tiltatni fogja a fizetésem. Ekkor határoztam el, hogy véget vetek a kálváriának, és megoldást keresek. Egy ismerősöm ajánlotta a szakértői csoportot, akiket február elején bíztam meg az ügyem megoldásával. Hihetetlenül gyorsan, egy hónap alatt sikerült pontot tenni a történet végére. Március 8.-án írta a bank az ajánlatot, amiben a fennálló, majdnem 7 milliós tartozást kiengedik 2.130.000 Ft-ért. Gyorsan összeszedtem a pénzt, és személyesen fizettem be. Azonnal, ott helyben kiállították a hitel lezárásáról szóló igazolást.

Örülök, hogy végre megszabadultam a tartozástól! :)”

Az egyezséget ide kattintva megnézheti.

Nem tudja fizetni hitelét?
A bank már felmondta a szerződését?
Végrehajtás indult Ön ellen?
Fogalma sincs, hogy mit csináljon?

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!