Raiffeisen Bank, peren kívüli egyezség

Gyerek

ÚJABB PEREN KÍVÜLI EGYEZSÉG SZÜLETETT!

Ügyfelünk 2007 márciusában vett fel 10 milliós hitelt a Raiffeisen banknál. Törlesztő részlete majdnem kétszeresére nőtt. 2011-ben fizetéskönnyítést kért, de ezt is csak 2012 decemberéig tudta fizetni. 2013 nyarán pert indított és kevesebb mint 1 év alatt első fokon meg is nyerte a pert. Mivel a pereket nagy részét a 2014 XXXVIII-as törvény megállította, így a másodfokú tárgyalásra még nem került sor.

Az ügymenetet gyorsítandó megkerestük a bankot peren kívüli egyezséggel melynek eredményeképpen a 20 milliós tartozást 11.5 millió forinttal kiengedték. Ügyfelünk értékesítette az ingatlant, melyből gond nélkül rendezni tudta a megállapodásban leírt összeget. A megállapodásban az alkupozíciónkat erősítette, hogy ügyfelünk közel 2 éve nem tudta fizetni a törlesztő részleteket, valamint a már első fokon megnyert pertől való elállást felajánlotta. Ügyfelünk boldog, a felhők elvonultak feje felől, jövőjét már pozitívan látja. Egyre több ügyfelünk választja a peres megoldás mellett illetve helyett a peren kívüli egyezség lehetőségét. Tegye meg ön is a kezdő lépést! Keressen minket most!

Az egyezség ide kattintva megnézhető.

Nem tudja fizetni hitelét?
A bank már felmondta a szerződését?
Végrehajtás indult Ön ellen?
Fogalma sincs, hogy mit csináljon?

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!