A történetet ott hagytuk abba, hogy szeptemberben a MOKK-os levélre Judit szabályosan ellentmondott, így elkerülte az azonnali végrehajtást.
Azóta eltelt két hónap
Feszülten várta, hogy a bank folytatja-e a megkezdett jogi folyamatot és megindítja-e a pert vele szemben. Végül is nem mindennapi esemény ha bíróságra kell menni, mert beperelik az embert, mint egy bűnözőt. Az asszony tudta, hogy mindent megtett, amit tehetett és sorsa most a bank kezében van.
Levél a Bíróságtól
Reggel csengetett a postás. Mint mindig, most is a férje ment ki a levelekért, de az egyik borítékot a postás nem akarta odaadni, mert azt mondta, hogy az a Bíróságtól jött és csak saját kezűleg vehető át.
Szíve a torkában dobogott miközben ment le a lépcsőn és újra érezte a hurok szorítását a nyaka körül. Remegett a keze, nem is tudta felbontani a levelet hanem a férje kezébe adta, hogy bontsa ki ő. Félt, hogy mit fog olvasni benne. Sercent a papír a boríték nyitásakor és mintha az idő is megállt volna egy pillanatra.
És akkor a férje szája sarkában megjelent egy halvány mosoly, a Judit pedig tudta, hogy jó hír érkezett.
Megszűnik a per
A bíróságtól kapott végzésben arról tájékoztatták, hogy m e g s z ü n t e t i k a pert ellene.
Az indoklásban ez áll:
„A felperes (Bank) a közjegyző perré alakulást megállapító határozatát 2016. szeptember hó 12. napján átvette, azonban az abban foglaltaknak sem a megadott határidőn belül, sem a mai napig nem tett eleget.
Ezért a Bíróság a fenti jogszabályhely alapján a pert megszüntette.”
Aki másnak vermet ás…
A bank a MOKK-os fizetési meghagyással egy olyan csapdát akart állítani, amibe általában az adósok 93% gyanútlanul besétál, és ezáltal azonnal végrehajthatóvá válik a követelés. De Judittal nem ez történt, ő azok közé a kevesek közé tartozik, aki szakértői segítséggel a háta mögött résen volt és tudta mit kell csinálni, hogy ne járjon pórul. Így a bank próbálkozása kudarcot vallott.
Az ügy végleg lezárva?
Nincs még lezárva. Jelenleg van egy behajthatatlan követelés, amit a bank bírósági úton sem tud érvényesíteni.
Hogy mi a következő lépés?
Mivel a bank peres úton nem tudja behajtani a követelést, jó esély van arra, hogy per nélkül sikerül megállapodást kötni velük. Szakértőink megkeresik a bankot, hogy egy kedvező megállapodás születhessen az adós érdekében. A folytatással remélhetőleg hamarosan jelentkezünk, amint a megállapodás megszületett.
Ha Önnek is felmondták az autóhitelét a legfontosabb, hogy szakember adjon a kérdéseire választ. A lenti narancssárga gombra kattintva kérhet tanácsot, hogy Ön is ki tudjon szabadulni a csapdából:
Nem tudja fizetni hitelét?
A bank már felmondta a szerződését?
Végrehajtás indult Ön ellen?
Fogalma sincs, hogy mit csináljon?
Kattintson ide: