Tízezrek vannak bajban

20 ezer bajba jutott adóst már megkerestek a bankok, hogy valami megoldást találjanak a hitel visszafizetésére, a maradék 50 ezer menthető hitellel pedig a következő hónapokban akarnak valamit kezdeni. A magáncsőd kudarc, az Eszközkezelő segített valamit, de még így is több tízezer adós van az országban, akinek reménytelen a helyzete. Közben a kilakoltatások már elindultak.

foto

.

Nem sok szó van róla már egy ideje, de még mindig van az országban nagyjából 140 ezer volt devizahiteles, akinek eléggé reménytelen a helyzete és már jó ideje nem tudják törleszteni a hitelüket. A kormány több intézkedést hozott a helyzet rendezésére, de egy ideje nincs előrelépés az ügyben, összesen egy Győr méretű város lakosságának megfelelő számú ember van bajban és mindössze 70-80 ezer nem fizető adós hitele tűnik menthetőnek.

Devizahitel már nincs, baj még mindig van

Az utóbbi években egymás után dobták a különböző mentőöveket a devizahiteleseknek, de valójában sem a végtörlesztés, sem az árfolyamgát, sem a banki elszámoltatás nem húzta ki a gödörből azokat, akik a legmélyebben vannak. Az ábrán az látszik, hogy a forintosítás után a nem fizető devizahitelek állománya radikálisan lecsökkent, miközben a rossz forinthiteleké megnőtt…

 

A teljes cikk erre a forráslinkre kattintva olvasható.

Forrás: index.hu

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!