Zárt falak helyett egyezség

Megállapodás érkezett az Erste Bankkal 43%-os elengedéssel.

Csaba és felesége még 2008. júliusában vett fel 14 M Ft chf-alapú hitelt családi ház vásárláshoz az Erste Banktól. Az volt az elképzelésük, hogy 20 év alatt visszafizetik azt, de a kezdeti 110 ezer Ft-os részlet gyorsan felszökött közel 200 ezerre. Eközben Csaba elvesztette a munkáját, teljesen ellehetetlenültek és egy idő után a hitelüket sem tudták fizetni.

Falakba ütköztek

Évekkel ezelőtt pert indítottak a bank ellen, de a perüket első fokon elvesztették. Időközben a bank felmondta a szerződést és végrehajtással fenyegette őket. A tartozásuk ekkor már több, mint 26 millió forintra rúgott, ők pedig úgy érezték áttörhetetlen falakba ütköztek, és nincs kiút.

Kétségbeesetten keresték a megoldást. Látták a neten, hogy vannak  adósok akiknek per nélkül is sikerült eredményt elérni. Személyes konzultációt kértek szakértőinktől, akik alaposan kielemezték az ügyüket és az élethelyzetüket és úgy látták, hogy van esélye a házaspárnak arra, hogy peren kívül egy jó megállapodással szabadulni tudjon a tehertől.

“Meg kell próbálni, nem akarom elveszteni a házamat” – jelentette ki Csaba.

Szakértőink elkezdték az Erstével az érdemi egyeztetéseket.

Peren kívül könnyebben ment

Hosszú hónapok teltek el, mire olyan megegyezés született, ami a házaspár részére is vállalható volt. Sikerült 11,4 millió forintot lealkudni a banki követelésből, így 26,9 millió helyett 15,5 milliót kellett kifizetniük. Ezt a házuk eladásából tudták megoldani és mivel időközben feljebb mentek az ingatlan árak szerencsés  helyzetbe kerültek. Olyan jó áron sikerült eladni a házat, hogy a lealkudott összeg kifizetése után a ház árából még maradt is nekik.

Csaba úgy gondolja jó döntés volt, hogy nem hagyta magát és belevágott az egyezkedésbe, mert végrehajtás esetén ház nélkül és több millió tartozással  a nyakukban maradtak volna, ezzel szemben így most a ház értékesítése után milliók maradtak a zsebükben és ami a legfontosbb, nincs többé hitelük!

A megállapodást szövege itt olvasható:

Tetszett a bejegyzésünk? Ossza meg ismersőseivel:

Van kérdése?

Jöjjön el a személyes konzultációra!

További információért kattintson a zöld gombra:

Érdekel a személyes konzultáció!